Christopher Clouder és Janni Nicol: Kreatív játékok 2-4 éves gyermekenek
Na, igen. A főcím eddig jól hangzik. Az alcím kiegészítése már okozhat némi fejtörést a szülőnek: gyermekjátékok a Waldorf-módszer alapján. És itt a legtöbbünk, valljuk be őszintén, félre is teszi ezt a könyvet. Mert a fent említett metódus sokunkban kelt ellenérzéseket, még úgy is, hogy szinte semmit nem tudunk róla. Pedig ha vesszük a bátorságot, és belelapozunk a könyvbe nem találunk egyebet mint érdekes, színes, gyerekkézre álló játékok képeit, az elkészítésük pontos leírásával. És persze a hozzájuk kapcsolódó magyarázattal. Merthogy minden előzetes (fél)információnk ellenére a Waldorf - pedagógiában megvan mindenre a miért és a hogyan.
A könyv négy nagy csoportba osztja a játékokat: az én, képzelőerő, közös játék, felfedezés, melyek mindegyikének elején egy alapos bevezető olvasható az adott játékkörről, a hozzákapcsolódó pedagógiai, pszichológiai háttérrel együtt. Ezen kívül az egyes játékok leírásából is sokat megtudhatunk Rudolf Steiner nevelési módszereiről.
És hogy milyen játékokról beszélek? Készíthetünk babát, hátaslovat, hordozót(!), vonatot, építőkockát, szélkarikát etc.
Ajánljuk ezt a könyvet minden szülőnek, nagyszülőnek, aki szeretné, hogy gyermeke kreativitását ne vegyék el a készen kapott, sémaszerű, egyfunkciós játékok; aki kedvet érez magában néhány egyszerűen elkészíthető játék megalkotására; aki nem fél megismerkedni valami újjal, érdekessel.
Egy különleges kismama és baba webáruház, bolt és nagyker Debrecenben, Cegléd u. 16. mamamibolt.hu Kapcsolódó programok baba-mama jóga, kismama jóga, előadások hordozásról, pelenkázásról, szülésről, szoptatásról a boltban és a Belső Csend Jógastúdióban
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: waldorf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: waldorf. Összes bejegyzés megjelenítése
péntek
szerda
Waldorf nap - kirakodó
Jól telt a hétvégénk, dolgoztunk is meg nem is, a Medgyessy Múzeum udvarán egész napos programot szervezett a debreceni Napraforgó Waldorf iskola. A diákok évvégi ünneplése volt ez, vizsgamunkáik bemutatása, ének, dráma, tánc, jó idő, mulatság.




Mi vásározni mentünk ki, mivel sok klassz "waldorfos" jellegű termékünk van, méhviasz kréták, gyurmák, babák, faragott fajátékok és sok minden más. Sok kedves ismerőssel találkoztunk és jókat beszélgettünk, gyerekek imádták, a mienk főleg a fateknőből lett halastavat, melyben fahalak úszkáltak és pecázni lehetett :) lásd képek, el se lehetett onnan vontatni!
Volt nemezelés, bőrdíszművesség, kiváló házi sajtkészítő mester, lepkefogás és sokminden más. A gyerekek munkái figyelemre méltóak, engem leginkább a nemezelt földgömb fogott meg, majd igyekszem képet keríteni róla.
köszönjük a szép napot!
Volt nemezelés, bőrdíszművesség, kiváló házi sajtkészítő mester, lepkefogás és sokminden más. A gyerekek munkái figyelemre méltóak, engem leginkább a nemezelt földgömb fogott meg, majd igyekszem képet keríteni róla.
köszönjük a szép napot!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

