2011. október 27., csütörtök

A szülés valódi természete kiállítás Debrecenben

"A szülés valódi természete" címmel, Magyarországon és külföldön intézményen kívül szült édesanyák fényképeiből készítettünk kiállítást. Ezeken a szép, háborítatlan szüléseket ábrázoló amatőr képeken keresztül szeretnénk megmutatni az élettani szülés szépséges pillanatait.

A kiállítás körbejárja az országot és hamarosan megérkezik Debrecenbe is.
A megnyitó 2011. november 4-én (pénteken) 16:00-tól lesz az Alexandra könyvesbolt kávézójában, az emeleten (Piac u., volt Centrum áruház).
A kiállítást megnyitja: Dr. Dénes Zoltán egyetemi docens, helyettes
esperes
Közreműködik: Újhelyi Kinga színművésznő,
Jwana Stevenson és a Ringatós Édesanyák Kara Könyves Zsuzsa vezetésével
A kiállítás megtekinthető november 4-től 20-ig
A kiállítás képekkel mutatja be a szülés pillanatait, a vajúdást, a szülést, az első perceket, a találkozást a testvérekkel. A gyönyörű képeken olyannak láthatjuk a szülést, amilyen az valójában, ami néha nehéz, de felemelő és csodálatos.


"Van egy erő, ami szüléskor eljön a nőkhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. Összegyűlik, mint a felhő a láthatáron, átsuhan az égen, és magával hoz egy gyermeket."

Sheryl Feldman: A születés művészete – Szülés bölcsen, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával

www.aszulesvaloditermeszete.eu

2011. október 25., kedd

IV. Nemzetközi babahordozó hét Debrecenben 2011

                 

Idén is megrendezésre kerül a hordozóhét Debrecenben.
Színes programokkal várjuk a érdeklődőket, ahol a helyes babahordozás mellett lehetőség van egyéb érdekes programokra is. Szó lesz a babahordozásról, kötődő nevelésről, szoptatásról.
A programok látogatása ingyenes!

2011. október 15., szombat

Hipnoszülés tanfolyam Debrecenben!



"Gyengéd születést a babáknak, könnyű szülést az édesanyáknak"


Végre itt Debrecenben is Hipnoszülés tanfolyam!

Mi is az a HypnoBirthing: az eredeti Mongan-féle szülésfelkészítő módszer pároknak, mely már 34 országban elérhető.

A HypnoBirthing® megtanít, hogy engedd el magad, hogy bízz a testedben, és harmóniában működj együtt vele, továbbá, hogy megszabadulj azoktól a negatív érzelmektől, melyek fájdalmat és feszültséget keltenek izmaiban. Amikor egy asszony megfelelően felkészült a szülésre, amikor a test és a lélek harmóniában vannak, a természet szabadon működhet azon a remekül kitalált módon, mely minden más lénynek is megadatott.

További információ: www.hypnobirthing.hu, illetve Marie Mongan: Szülés, ahol én irányítok! című könyvében.


A 3 hétvégés debreceni tanfolyamon akár pároddal együtt megtanulhatod:
  • Amit csak tudni kell, hogy könnyebb, biztonságosabb és kellemesebb szülésed legyen
  • Elsöpörni a mítoszt, hogy a fájdalom a vajúdás szükséges velejárója
  • A mélyrelaxáció technikáit, melyek segítenek elkerülni a Félelem-Feszültség-Fájdalom szindrómát.
  • Hogy a tested kisbabád megfoganására, kihordására, táplálására és könnyed megszülésére tervezték.
  • Hogyan termelhet a tested természetes nyugtató-lazító anyagokat, az egyetlen valóban biztonságos szert a vajúdás támogatására.
  • Mely természetes módszerekkel lehet támogatni a szülés megindulását, mesterséges vegyszerek helyett.
  • Hogyan teremthetsz szülési kísérőtársad segítségével olyan környezetet, mely nyugodt, komoly és vidám egyszerre, ahelyett, hogy feszült és ideges lenne.
  • A gyengéd szülés technikáját, mely a durva kipréselés helyett a baba világra lélegzését teszi lehetővé.
  • Hogyan használd természetes szülési ösztöneid, hogy babádat oly módon segítsd világra, ahogy azt Természet anyánk eltervezte.


A tanfolyamot tartja: Schimcsig Nóra, HypnoBirthing szülésfelkészítő, dúla

Jelentkezés: info@babamosoly.hu, 30/4747 033

A szülésfelkészítő csoport időpontjai és helyszíne:

2011. november 5., 12., 19. szombat 10-15h

Belső Csend Jógastúdió, Debrecen Kossuth u. 11. 1/1.



Videó a hipnoszülésről: ITT


A tanfolyam tartalmaz:

  • 3 információdús találkozást, melyből megértheti, miért nem szükségszerű, hogy a szülés fájjon.
  • Jól ütemezett órafelépítést, melyet úgy terveztünk, hogy fejlessze önbizalmát, és hozzásegítse a biztonságos, könnyű, kellemes szüléshez.
  • Egy saját példányt Marie Mongan: "Szülés, ahol én irányítok! Tanulja meg az új módszert!" című, 256 oldalas tankönyvéből.
  • Egy Szivárvány-relaxáció CD-t, mely a program sarokköve: segítségével lazíthat, csökkentheti a stresszt, és kapcsolatot építhet magzatával.
  • 5 professzionális vezérfonalat otthoni hipnózis-gyakorláshoz.
  • Szülési terv űrlapot.
  • Szülési Kisokost kísérőtársának, tippekkel.
  • Optimális szülési testhelyzetek bemutatását és gyakorlását.
  • Ingyenes hipnózis ülést, melyből önbizalmat merít a szüléshez és elengedi félelmeit.
  • Hasznos tippeket a várandósság alatti egészséges táplálkozáshoz.
  • Több mélyrelaxációs technikát, melyeket szüléskor alkalmazhat.
  • Különleges nyugalmi légzéstechnikát, melyet a vajúdás és szülés során alkalmazhat.
  • Tornagyakorlatokat az ideális izomtónus érdekében.
  • A világhírű Mongan-módszerű szülésfelkészítés előnyét és önbizalmát.
  • Kis csoportokat, a személyes figyelem és törődés érdekében.
  • Igény esetén privát oktatást is választhat, egyeztetett időpontban, otthona kényelmében.

2011. október 3., hétfő

Szoptatási felkészítő



Mindig bebizonyosodik mennyi a tévhit még mindig a szoptatás körül! Ezért vagyunk nagyon hálásak Dr. Fehér Boglárkának, aki hétről hétre rendszeresen segít a kismamáknak felkészülni a szoptatás időszakára, hogy minél problémamentesebb legyen, és szép élmény lehessen!

Ezen a héten is, október 5-én 17 órától Szoptatási felkészítő előadás a Kossuth u. 11. I/1 alatti teremben! Várunk szeretettel! Bejelentkezés: info@babamosoly.hu, vagy 30/4747 033

KATTINTS A KÉPRE!