2012. június 18., hétfő

Popin leszoktató pelenka teszt 1.


Beütött azaz besütött végre a nyári kánikula, így gondoltuk teszteljük a leszoktatókat, még ha nem is teljesen a leszokás korában van a pici fiam. Első érvem az volt hogy bár még csak 8 hónapos, de már 11kg, letesztelem melyik méret megy most rá. Első körben a Popin pelenkák családjából néztük a leszoktatókat.


M méretet adtam rá, tökéletes.

A méretek alapján (kg alapján) mi S méret lennénk, tehát ha husi babáról van szó érdemes nagyobbat venni.

Meg kell állapítanom, nagyon kis csinos J. Jól passzol a combokon, még ezeken az enyhén szólva stabil combokon sem hagyott nyomot a gumirozás. Ilyenkor a nagy melegben valahogy szívesebben adom rá mint a pelenkát mert többnyire ugye minden nélkül van, de ha nem akarom hogy a takaró pisis legyen csak kell rá valami, de mégsem kell egy nagy pelus.

Kb másfél óra után vettem le róla kb egy pisivel , nem ázott át, bár nem ez a célja a leszoktatónak hogy 8 hónapos babó pisijét állja, de állta, mindenesetre ha belepisil, le kell venni róla.

Vékony érzet a babán, közel nem olyan vastag mint egy pelenka. Könnyű ráadni, anyaga a sportruházatokra emlékeztető. Puha és hamar szárad.

Mi a Coolfit kivitelt teszteltük, még a bébiplüss hátravan.  Ez pozitívan vizsgázott, lehet élvezni a pelusnélküliséget, balesetek nélkül!






2012. június 11., hétfő

Valld be, hogy te is imádod a bolhapiacot :)

Olyan rég emlegetjük, beszélünk róla, hogy kellene, hol is legyen, hogy nem bírom tovább, csináljunk egy próbát!

Tadaaaaaam... Ezennel meghirdetjük az első Babás-mamás mini bolhapiacot szerény udvarunkon, Nektek, akik hozzánk jártok baba-mama jógázni, klubozni, programokra!



A cél:  saját és gyermekeink kinőtt holmijait, játékait, kis kincseinket lehet árulni,  plédjeinken, jó társaságban, gyerkőceinkkel együtt, a többi anyuka örömére, akik így jó áron, szép holmikat vehetnek ismerősöktől. Lehet hozni saját készítésű apró-cseprő dolgaitokat is persze.
Ha nagyobb gyermeked van, lehet saját kis helye, jó mulatság, tanul is belőle, és saját zsebpénzre tehet szert.

Időpont: 2012. június 17. vasárnap 9-13 óráig  (CSAK JÓ IDŐ ESETÉN hétvégére már jót mondanak)

Helyszín: Belső Csend Jógastúdió Komlóssy út 54, terasz vagy udvar, jelentkezők számától függően

Helypénz: 400 ft melyben a trambulin használata is benne foglaltatik :D, viccet félretéve, kb 10-12 hely van, jelentkezés szükséges, a jelentkezés sorrendjében lehet lefoglalni a helyeket. Jelentkezni lehet a marianna.tatar kukac gmail pont com címen
A bevételt a jógastúdió bejáratánál levő két gomba-retró lámpájának mandalás/gombás/ egyéb ötletes felújítására szánjuk :) 

Szabályok: fair trade :) lehet alkudni, alkohol nem árusítható :)
Földre leterítendő plédet mindenki hozzon!
Udvarra, növényeinkre vigyázni! Saját gyerekre szintén.
Lehet hozni csemegéket, lehetőleg egészségeseket!

Az első jelentkezőnek jutalom salátacsomag jár, melyet magam szedek le frissen a kertből (na jó lehet megkérem Robit :)

A nap különleges eseménye a TRADE BLANKET!!!

11 órakor megnyit a "Csere Takarónk", ahol a következőképpen zajlanak az események:
- az első jelentkező beteszi a takaró közepére a cserélni kívánt tárgyát, mondjuk egy pelenkát (:)) vagy mondjuk egy vázát, bármit amiről úgy gondolja cserére ösztönzi a többieket,
- mi többiek körülálljuk ugye ezt a plédet és ha tetszik a darab amit berakott az illető akkor felajánljuk jelentkezéssel érte cserébe amit gondolunk,
- az illető megmondja kell-e neki, és ha nem további cseréket lehet bemondani, ha kell neki akkor létrejött a csere.
A játékot egy irányító vezeti, hogy ne legyen kavalkád, erre keresünk egy jelentkezőt (lehet akár apuka is)