2011. április 30., szombat

Bemutatótermünk képekben


Ki is a dúla? Születés Hete előadás Május 4. 11.30

A dúla, más néven asszonytársi segítő, általában maga is szült már. A dúla a szülés terén képzett, de egészségügyi tevékenységet nem végző segítő, nem hallgat szívhangot, nem végez vizsgálatokat.
Feladata elsősorban az anya érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítése.

A szülés egy rendkívül érzékeny esemény a nő életében. Minden ott elmondott szó, tett beleég a tudatába, ezért fontos, hogy kik vannak vele a szülés alatt.
Egy szép szülésélmény magabiztosságot, erőt, büszkeséget ad egy életre.
A kisbabának is fontos, hogyan érkezik, a születése egész további életére kihat.

Egy kb. 700 esetet feldolgozó kutatás szerint, amelyet Marshall H. Klaus és munkatársai készítettek, a dúlák által támogatott szüléseknél jelentősen kisebb arányban került sor beavatkozásokra, mint azoknál a szüléseknél, ahol az anya nem kapott asszonytársi segítséget. Császármetszés 50%-kal, oxitocin infúzió használata 40%-kal, epidurális érzéstelenítés pedig 60%-kal kevesebbszer fordult elő. Ezen kívül a kutatás más pozitív hatásokat is kimutatott: az anya ritkábban lázasodott be, a babák kevesebb napot töltöttek intenzív osztályon. A szoptatás sikeresebb, a gyermekágyi depresszió ritkább volt."

A Születés Hetén arról is beszélgetünk, hogy:

- Mit tehet értem a várandósság alatt?
- Szükség van -e dúlára, ha az apa is jelen lesz?
- Hogyan segíthet a dúla a szülőknek egy ideális szülésélmény átélésében?
- Miért lehet rá szükség?
- Mit tehet, hogy pozitív szülésélményhez segítse a szülőket?



A dúlákról:

„A támogatás feltétel nélküli.

A támogatás hallgatás, nem ítélkezés, nem a saját történetünk mesélése.

A támogatás nem ad tanácsot, de felajánl egy zsebkendőt, egy érintést, egy ölelést, a gondoskodást.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának felfedezni, amit érez, és nem azért, hogy elűzzük az érzéseit.

Azért vagyunk, hogy az anyának segítsünk megkeresni a lehetőségeit, és nem azért, hogy megmondjuk, melyiket válassza.

Azért vagyunk, hogy a lépéseket átbeszéljük az anyával, és nem azért, hogy ezeket meglépjük helyette.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának megtalálni a saját erejét, és nem azért, hogy megmentsük és megsebzetten otthagyjuk.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának ráébredni arra, hogy tud önmagán segíteni, és nem azért, hogy levegyük ezt a felelősséget a válláról.

Azért vagyunk, hogy segítsünk az anyának megtanulni, hogy választhat, és nem azért, hogy szükségtelenné tegyük számára a nehéz döntések meghozatalát.”

2011.05.04., 11:30: Babamosoly Bababolt, Debrecen, Kossuth u. 11. 1/1.

Az előadás INGYENES!

Várok mindenkit szeretettel!

Szovátyné Kovács Kata
dúla

2011. április 29., péntek

A magzat lelki élete - előadás a Születés Hetén

A magzat lelki élete - előadás a Születés Hetén, május 2. 17 óra, Turmalin ház - Végvári Edit

www.babamamakapcsolat.blogspot.com



Előadásom ráhangolódásaképp most nem saját, hanem Raffai Jenő (2002) gondolatait hadd idézzem:
"Óriási hiba, ha a baba beszédképtelenségét tudatlansága bizonyítékának tartjuk. (…) Igaz, bárki felvetheti a kérdést, mire jó az, ha bebizonyítjuk, a baba mennyire érzékeny, differenciált személyiség. Ezen a területen a vizsgálódás, tudományos kutatás arra jó, hogy láthatóvá, ezáltal tudhatóvá tegyük a láthatatlant. Így lehetővé válik, hogy viszonyunkat babánkkal gyökeresen megváltoztassuk. Minőségileg más fejlődési pályára állhasson a segítségünkkel, mint ami nekünk és az előző generációknak megadatott. Az új babakép tudásával nehezebb saját védelmünkre és a felelősség alóli felmentésünkra hagyományos panelekkel védekeznünk: „ugyan már, ez úgy sem árthat neki, ez még egy tudatlan lény”. Ha a magzat csak egy vegetatív lény lenne, természetesen nem kérdés, hogy fontos-e az anya személyisége, kapcsolatai, környezete, az őt ért hatások. Ez esetben nem fontos. Hiszen majdnem mindegy, hogy egy primitív lényt milyen hatások érnek. Ellenben abszolút mértékben fontossá válik az anya személyisége, elsődlegesen kapcsolatai, környezete, az őt ért hatások, ha tudjuk, hogy babája milyen magasan fejlett, differenciált személyiség, akinek minőségét és fejlődési esélyeit az anyjával való kapcsolatának minősége határozza meg, anyjának minőségét pedig nem kis mértékben férjével, élettársával, és szűkebb környezetével való kapcsolatának minősége is. Itt a dominó-elv meghatározó. Fontos tudnunk: a baba az anyaméhben, a kapcsolat erőterében olyan érési folyamaton megy keresztül a kilenc hónap alatt, mint megközelítőleg sem a születési utáni teljes életidejében."

2011. április 27., szerda

Születés hete programok - részletek

Táplálkozás a várandósság és a szoptatás alatt - Május 6. péntek 12.óra Kossuth u. 11. I/1.

A várandósság alatt a kismama által fogyasztott táplálék minősége és összetétele nagyon fontos a kisbaba fejlődése és a mama egészsége, jó közérzete szempontjából. Az előadás első részében áttekintjük a fogamzás, a várandósság különböző szakaszai, illetve a szülés alatti alapvető tápanyag szükségletet és azokat a természetes és finom forrásokat, melyek biztosítják ezeket.

A megfelelő táplálkozási szokásoknak és ételeknek, valamint gyógynövényeknek nagy szerepe van a várandóssággal járó gyakori problémák (vérszegénység, émelygés, gyomorégés és szorulás, visszér, ödéma, magas vérnyomás és vércukor, hátfájás, csökkent immunitás és fertőzések, depresszió, szorongás, striák) enyhítésében is. Az előadás második részében sorra vesszük ezeket a problémákat és az őket enyhítő szelíd gyógymódokat (Bach virág terápia, homeopátia, aromaterápia, reflexológia, stb.) melyek biztonsággal alkalmazhatók kismamaként is.

Végül befejezésként beszélünk arról, hogyan alkalmazható a táplálkozás, diéta és a gyógynövények a szoptatás szolgálatában, vagyis a tejtermelés fokozására illetve a baba hasfájásának enyhítésére.


Tartja Papp Júlia

Részletes program: itt

2011. április 26., kedd

A Holdanya Dúlatanoda dúla alapképzése

Amennyiben rég vágysz arra, hogy megismerkedj a dúlasággal és a DONA International filozófiájával egyben, most megteheted:), Debrecenben most először!

Két és fél nap, nagyon intenzív képzés, amiben a dúlaság alapjait ismerheted meg. Minél előbb jelentkezel, annál több időd marad a felkészülésre. Mivel nélkülözhetetlen némi előzetes tudás, nem árt, ha rákapcsolsz.

Kiscsoportban találkozunk, hogy a szülés intimitását tudjuk átélni és megismerni. Nem számít a korod, a nemed, a politikai nézeted, ha szeretnél a szülésről többet tudni, gyere.
A képzést akkor indítjuk, ha meg van a létszám.
Helyszín: Debrecen, Kossuth u. 11. 1/1.

Ha többet akarsz tudni arról mi is az a Dúla: www.katadula.hu



Szeretettel várlak Téged is:)

Dúla lélekkel,

Dézsi Réka
dúla CD(DONA), dúla tréner DONA
06306404061,reka@dulakapu.hu

További info és jelentkezés:
Szovátyné Kovács Katalin
dúla
06306404530, info@katadula.hu

2011. április 25., hétfő

Babahordozó kölcsönzés a Babamosolynál

HA KI AKAROD PRÓBÁLNI, HA CSAK KIRÁNDULNI MÉSZ, VAGY NEM TUDSZ DÖNTENI MELYIK HORDOZÓ A NEKTEK VALÓ!

Rendelkezésre álló babahordozók:

1. Close: rugalmas biopamut hordozókendő: nem igényel kötést, mérete karikákkal állítható. Újszülött kortól 8-9 kg-ig kényelmes, elöl hordozáshoz használható.

2. Rugalmas pamut hordozókendő: Hossza 5,5 m, 2-15 kg-ig kényelmes, elöl, csípőn és háton hordozásra is alkalmas

3. Hajtka kapucnis-ívelt mei tai: pamut ázsiai típusú, megkötős hordozó, 4 hónapos kortól a hordozós kor végéig. Elöl és háton hordozásra alkalmas.

4. Manduca csatos hordozó (SSC=soft structured carrier): pár hetes kortól újszülött szűkítővel rövid ideig, 3-4 hónapos kortól szűkítő nélkül a hordozós kor végéig használható.

5. Beco csatos hordozó (SSC=soft structured carrier): pár hetes kortól újszülött szűkítővel rövid ideig, 3-4 hónapos kortól szűkítő nélkül a hordozós kor végéig használható.

6. Ellevill Zara szövött hosszúkendő: újszülött kortól a hordozós kor végéig használható, 4.6 méter.

7. Hajtka hordozós takaró: eredetileg a Hajtka mei taihoz kifejlesztett, de bármely más hordozóval, babakocsira és biciklire is használható többrétegű, vízlepergető takaró.


Kölcsönzés díja: 1 hétre 1000 Ft, amely vásárlás esetén levonásra kerül.

Babamosoly - Természetes gondoskodás www.babamosoly.hu

érdeklődni lehet a hordozó bentléte felől: 30/4747033


Aktuális hordozókészlet: http://bababolt-debrecen.blogspot.com/p/hordozo-kolcsonzes.html

2011. április 24., vasárnap

Legújabb Manduca babahordozó



Megérkeztek végre a várva várt JardinNuit Manduca babahordozók, amelyek méltó utódai a JardinNoir szériának. Elegáns és mégis mindenhez hordható babahordozó, no persze a Manduca minden előnyével együtt.

- 3,5kg - 20kg súlyig hordhatók benne a babák, gyerekek,
- elöl, hátul és csípőn egyaránt hordozhatjuk benne a babákat,
- a lehető legkényelmesebb viselet, remekül oszlatja el a súlyt a vállon és a derékon,
- 100% biopamut,
- német minőség, 3 év garancia

Keressétek webáruházunkban, boltjainkban!

Galéria

2011. április 20., szerda

Hetente a Szoptatós előadás kismamáknak!


Minden héten szerdán lesz ezentúl a Szoptatásról szóló előadás, felkészítő elsősorban várandós kismamáknak. Természetesen mindenki mást is szívesen látunk!

Minden szerdán a Babamosoly bemutatótermében Kossuth u. 11 szám I. emelet 1. alatt

- Hogyan kezdjük, szükséges-e bármilyen előkészület
- Szoptatási pózok
- Lehetséges problémák, megoldások
- Kórházi kezdetek
- Mérjek vagy ne mérjek?
- Egyéb kérdések , kötetlen beszélgetés a végén

Tartja Dr. Fehér Boglárka
Bejelentkezés szükséges! Tel: 30/4747033, vagy email-ben az info@babamosoly.hu címen!

2011. április 13., szerda

Babamasszázs tanfolyam folyamatosan indul!


Fix időpontban a babamasszázs tanfolyam:

Következő alkalom Június 10-től, 15.00 óra, péntekenként 5 alkalom (5 hét)

várandós anyukáknak is!

Helyszín: Debrecen, Kossuth u. 11. I/1.
A teremben vannak jógaszőnyegek, párnák és takarók így elegendő csak a babatakarót hozni, illetve egy tetrapelust.
Jelentkezni lehet: info@babamosoly.hu címen, vagy 30/4747033 telefonon is.

Mire jó a babamasszázs?

· Segít megerősíteni és elmélyíteni a szülő gyermek közötti kötődést

· Segíti az anyatejes táplálást

· Megkönnyíti az elalvást, nyugodtabb alvást biztosít

· Megszünteti a hasfájást

· Átsegít a fogzási nehézségeken

· Kiegyensúlyozottabbá teszi a babát

· Növeli a baba ellenálló képességét

A Tanfolyamon

· elsajátíthatod a babamasszázs technikáját, így bármikor masszírozhatod a kisbabád.

· elméleti tudásra is szert tehetsz

· találkozhatsz kisbabás szülőkkel


Sok szeretettel várunk minden kismamát, anyukát, apukát és babát (0-1éves korig)


További info: ITT

2011. április 8., péntek

Kötődő nevelésről

Nagyon jó cikket olvashattok a kötődő nevelésről itt:

http://www.babaszoba.hu/articles?aid=20110404215057


2011. április 4., hétfő

ELKÖLTÖZTÜNK!!!



ÚJ CÍMÜNK:

KOSSUTH U. 11. I. em.

Bemutatótermünk nyitvatartása

Kedd: 11-18 óráig
Péntek: 14-17 óráig

Mindenkit várunk itt is szeretettel!
Sürgős termékátvétel esetén kérjünk telefonon keressetek bennünket: 30/299 1890, 30/4747033